H.G. EVENT TECHNICS
bemutatkozunk
Néhány szó
rólunk.
A H.G. Event Technics Kft. 2000 óta törekszik hazai és nemzetközi partnerei igényeinek maximális kielégítésére a rendezvénytechnikai tervezés, szállítmányozás és kivitelezés, illetve a rendezvényszervezés terén. Elhivatott szakértő csapatunk a 21. század követelményeihez igazodva, működésünk 17 éve alatt több mint 2000 sikeres projektet valósított meg – mindezt 8. éve, az ISO 9001 szabvány által ellenőrzött minőségirányítás égisze alatt.
Számunkra egy úszó színpad a Dunán, daruval mozgatott látványosságok és embercsoportok, valamint teljes színházi előadások komplett technikai kivitelezése éppoly kihívásokat jelentenek, mint amilyen szakmai elismerés a Depeche Mode, Madonna, George Michael, a Rolling Stones vagy Robbie Williams magyarországi koncertjének kiszolgálására épülő artist village-ek, azaz „konténervárosok” kialakítására szóló megbízás.
Legalább ennyire komolyan vesszük a céges rendezvényeket és konferenciákat, melyeken nem a koncert 2-3 órája alatt kell fókuszálnunk, hanem sokszor akár 10-12 órán keresztül is a tökéletest kell nyújtanunk. Az 50 fős szakmai meetingektől a sportcsarnokot megtöltő konferenciákig, a vállalati vacsoráktól a céges csapatépítésekig; a díjátadó gáláktól a kötetlen koktélpartikig számtalan helyzetben bizonyíthattunk az évek során, és bizonyítunk mind a mai napig is.
Személyre szabható
szolgáltatásaink.
VIZUÁL- ÉS LÁTVÁNYTECHNIKA
Üzleti vagy szórakoztató események, beltéren és szabadtéren, kis képernyőtől a látványos épületmappingen és a 70 méteres, íves panorámavetítésen át a ledfalakig.
HANGOSÍTÁS
Iskolai ballagás; sportesemény; koncert, konferencia – minimális technikától a sportcsarnokig.
SZÍNPADRENDSZER
Színpad, lelátó, kifutó, VIP terasz, mozgássérült dobogó – a megszokott téglalap alapterülettől a teljesen egyéni formákig.
TECHNIKAI MANAGEMENT & RENDEZVÉNYSZERVEZÉS
Technikai feladatok megszervezése, koordinálása, kapcsolattartás előadókkal és partnerekkel – amennyiben segítség kell a rendezvény megszervezéséhez, bátran gondolj ránk!
RENDEZVÉNYTECHNIKAI- ÉS HANGSZER SZÁLLÍTMÁNYOZÁS
Hangszer vagy rendezvénytechnika szállítása belföldön és külföldön, kimagasló minőségű autóparkkal.
HANG- ÉS VIZUÁLTECHNIKAI RENDSZEREK TERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE
Konferenciatermek, gyülekezeti terek, iskolák, színháztermek – fixen beépített vagy mobil technikai rendszerének megtervezése és kivitelezése.
Budafoki út 64. 18. épület
Ismerd meg
csapatunkat!
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Gyimesi Márk raktárvezető
-
-
-
-
Amire büszkék
vagyunk.
Visszatérő és új partnereink a legkorszerűbb minőségű technikai eszközeink, az exkluzív rendezvények számára kínált, professzionális hangosítási és látványmegoldásaink, másfél évtized alatt megalapozott szakmai hozzáértésünk, valamint megbízhatóságunk miatt választják a H.G. Eventet.
Megbízóink pozitív visszajelzése és közönségünk állandó elégedettsége igazolják hitvallásunk eredményességét.
„A minőség azt jelenti, hogy akkor is jól csinálsz valamit
amikor nem látják.”
Henry Ford

Mobil: +36 30 870 1980
Mobil: +36 30 931 1413
Email: hello@hgevent.hu
kövess minket!
Levelezési cím:
1683 Budapest, Pf.: 25.
Számlázási cím:
1239 Budapest, Nagykőrősi út 353.
Telephely címe:
1239 Budapest, Nagykőrösi út 353 (25-ös épület)
H.G. Event Technics Rendezvényszervező és Lebonyolító Kft.
Adószám: 11995553-2-43 | Nemzetközi adószám: HU11995553
Cégjegyzékszám: 01-09-687070
Bankszámlaszám: 10201006-50040001-00000000
IBAN: HU39 1020 1006 5004 0001 0000 0000
SWIFT Code: OKHBHUHB
Minőségirányítási rendszer: MSZ EN ISO 9001:2009
H.G. Event Technics Rendezvényszervező és Lebonyolító Kft.
Adószám: 11995553-2-43 | Nemzetközi adószám: HU11995553
Cégjegyzékszám: 01-09-687070
Bankszámlaszám: 10201006-50040001-00000000
IBAN: HU39 1020 1006 5004 0001 0000 0000
SWIFT Code: OKHBHUHB
Minőségirányítási rendszer: MSZ EN ISO 9001:2009